A hazai szakszociológiák – így az oktatáskutatás – kialakulásával egyidőben, az 1970-es évek elejétől kezdve közel 25 éven át közösen végzett ún. iskolakutatást Ladányi János és Csanádi Gábor. A területnek ekkor még sem kialakult tudományos nyelvezete, sem kidolgozott módszertana nem létezett, ezért pályakezdő kutatókként arra törekedtek, hogy maguk határozzák meg a terepet, a mintaválasztás szempontjait, a statisztikai és levéltári elemzés mélységét. Döntően résztvevő megfigyelés, interjúk, beszélgetések alapján fogalmazták meg a kutatási kérdéseiket, tökéletesítették a mérési módszereket. Több diszciplína bevonásával a szegregáció eltérő megjelenésének leírása mellett a kutatók a fogalom egzakt kidolgozására, és magyar megjelenési formáinak bemutatására vállalkoztak iskolakutatásaikban. Bár később Ladányi János a szegénység- és cigányvizsgálatok irányába mozdult el, míg Csanádi Gábort a szociológia módszertana, illetve a városkutatás foglalkoztatta, módszertani szempontból, illetve kutatásaikat áttekintve mindvégig hasonló kontextusban vizsgálódtak. Így a 20. század Hangja Archívumában található nagy mennyiségű iskolakutatási dokumentum egyaránt reprezentálja a két kutató munkásságának jelentős, részben közös munkával töltött szakaszát és a korabeli oktatás- és társadalomszociológia helyzetét.
A szocializmus évtizedeiben a köznevelés elvi és gyakorlati kérdéseiről elsősorban statisztikai szemléletű felvételek készültek, de a mélyebb összefüggéseket (a gyermekek hátrányos helyzetéből adódó iskolaváltás, lemorzsolódás, a kisegítő iskolákba való áthelyezés a képességek, készségek fejlesztése helyett) politikai okokból csak elvétve lehetett említeni. Bár a hatalomban lévők is kaptak jelzéseket a tanulók tudásszintjének fokozatos romlásáról, ezt rendszerint magatartási, képességbeli problémaként kezelték. Az esélyegyenlőség hiánya, a mesterséges kirekesztés fokozódott az 1980-as években, de ahogy a társadalomtudományokban, úgy a pedagógiában sem lehetett direkt célként a hátrányos helyzetben lévők iskolai előmenetelét vagy leszakadását vizsgálni. Ladányi és Csanádi megtalálta azokat az érveket (tehetséggondozás, korszerű szakmák tanulása megfelelő gyakorlati képzéssel, személyiség- és képességfejlesztés stb.), amelyekkel a támogatók körét és a pedagógusokat is meggyőzték arról, hogy mennyire hasznos lesz majd mindenki számára az ún. általános iskolai kutatás. A kutatás hipotéziseit, kérdéseit együtt dolgozták ki, a módszertani eljárásokban viszont döntően Csanádi Gábor javaslataira támaszkodtak. Nem csak a közös munka, kutatói attitűdjeik hasonlósága kötötte össze őket: bár eltérő habitusú kutatókról van szó, hosszan tartó, kölcsönös tiszteleten alapuló barátság is szövődött közöttük.
Vitaanyagokat készítettek, majd a szakmai véleményeket megfontolva fogtak hozzá a kutatómunkához. A XVIII. kerület 7 iskolájának strukturális kérdéseit tanulmányozták, kikérve a tanulók véleményét az iskolák működéséről és jövőbeli terveikről. Az elemzést egyrészt kvantitatív módszerekkel, másrészt gyerekrajzok segítségével végezték.
Beszédes, hogy az 1974-1977 közötti vizsgálatot a Népművelési Intézet és az MTA Pedagógiai Kutatócsoportja támogatta, bevonva Budapest XVIII. kerületi (Pestszentlőrinc) önkormányzatát: azaz Ladányi és Csanádi iskolakutatása tudományos intézetek finanszírozásával, nem pedig közigazgatási forrásból vagy állami céltámogatásból valósult meg.
Az Archívumba sajnálatos módon nem került be sem a kutatók által a publikációikban, és a szakmatörténeti interjúikban is említett, az 1992 – 1996-ban végzett nyomonkövetéses vizsgálat (Gerő – Csanádi – Ladányi, 2006) anyaga, sem a kisegítő iskolában végzett felmérés dokumentumai.
A négy sorozat minden dokumentuma egyetlen, Pestszentlőrincen 1972 és 1977 között végzett kutatásból származik, amelynek középpontjában a szegregáció kérdése állt. A kutatás tanulságait egy máig érvényes könyvben összegezték a kutatók (Ladányi, Csanádi, 1983). Komplex elméleti és módszertani kutatási tervükben évtizedekre felvázolták a szegregációból, az alulmotivált és -finanszírozott pedagógusok oktató-nevelő munkájából következő leszakadási utakat, melyeket tovább erősít a kvalifikálatlan szülői környezet. Ez a vizsgálat alapozta meg Ladányi és Csanádi elköteleződését minden fajta kirekesztéssel szemben.
A gyűjteményhez és a sorozatokhoz kapcsolódó publikációk:
Csanádi, Gábor – Ladányi, János (1980) Az általános iskola belső rétegződéséről. Valóság. Társadalomtudományi Közlöny. 23: 3 pp. 51-69.
Ladányi, János (1988) A lakóhelyi szegregáció alakulása Budapesten 1930 és 1980 között. In: Gerő, Zsuzsa, Csanádi, Gábor, Ladányi, János (2006) Mobilitási esélyek és a kisegítő iskola. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó.
Kovács, Éva, -- Vajda, Róza (2024). Ladányi János: „A társadalmi egyenlőtlenségek reprodukciójára voltam kíváncsi” - Interjútöredék Ladányi Jánossal. ocio.hu Társadalomtudományi Szemle, 14(1), 111–123. https://doi.org/10.18030/socio.hu.2024.1.111
Ladányi, János -- Csanádi, Gábor (1983) Szelekció az általános iskolában. Budapest: Magvető Kiadó. Gyorsuló Idő
Ladányi, János (1998) Az állam és a települési önkormányzatok szerepe a helyi etnikai és szociális problémák kezelésében. In: Dallos, R; Kiss, E (szerk.) Az állami eper édesebb-e? Budapest, Magyarország: Friedrich Ebert Alapítvány. pp. 100-114.
Ladányi, János (1988) A lakóhelyi szegregáció alakulása Budapesten 1930 és 1980 között. Valóság. Társadalomtudományi Közlöny. 31: 3 pp. 70-81.
Ladányi, János (2006) A buldózeres városrekonstrukciótól a szociális gettóig. Magyarország Politikai Évkönyve (DVD) 2006.
Ladányi, János -- Szelényi, Iván (2006) Az újrakörzetesítések társadalmi ára. Magyarország Politikai Évkönyve (DVD) 2006.
Szociális és etnikai konfliktusok. Válogatott tanulmányok (1975–2010). [Írták: Ladányi János, Csanádi Gábor, Gerő Zsuzsa, Liskó Ilona, Szelényi Iván, Virág Tünde, szerk: Nemeskéry Artur] 2010. Budapest: Corvinus Egyetem.